Vannak pillanatok, mikor elgondolkodom, mik azok a gyerekkori hiányaim, amiket még 30 évesen is deficitnek érzek az életemben. Olyanokra gondolok itt, mint a sport, a zenetanulás vagy a délutáni közösségbe járás. Ezek számomra ugyanis elég erősen kimaradtak, így felnőtt fejjel vagyok kénytelen bepótolni őket. De semmiképpen nem a gyerek pótolja be őket!
A saját gyerekkor minden gyereknek jár
Vannak azonban olyan szülők, akik a saját elszalasztott élményeiket a gyerekeikre erőltetik rá. De vajon mennyire van erre szüksége egy gyereknek? A válasz természetesen az, hogy semennyire! Hiszen mindannyian mások vagyunk, nincs és nem is lehet egyforma személyiségünk a gyerekünkkel, azaz ami a mi gyerekkori élménycsomagunkból kimaradt, azt igyekezzünk saját magunk bepótolni.
Vagy ahogyan azt Vekerdy Tamás pszichológus megfogalmazta, ahhoz, hogy a gyerekünket minél hatékonyabban tudjuk segíteni az életútján, az első feladatunk, hogy minél jobban megismerjük őt. Nem a saját görbe tükrünkön keresztül, nem úgy, hogy saját álmainkat, elvárásainkat aggatjuk rá, hanem úgy, hogy szeretjük őt és figyelemmel kísérjük, ott vagyunk mellette és figyelünk rá. Mert csak az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. A nevelésnek ugyanis Vekerdy szerint két nagy lehetősége van: a legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak mentalitás, vagy a legyél, akivé én akarlak tenni hozzáállás.
A ziccereimet nem a gyerek fogja berúgni
Márpedig én az első lehetőség mellett döntöttem. Valahogy sosem szerettem azokat a szülőket, akik a saját elszalasztott élményeiket, a saját elbaltázott gyerekkorukat akarják ráerőltetni a gyerekekre. Hiszen a felnőtt balett vagy az amatőr gokartversenyek nyújtotta lehetőségek között ez már elég idejétmúlt és gáz. A gyerekkoromból származó hiányosságaimat biztosan nem tolom rá majd Ádámra, azokat feldolgozom inkább magam.
Ehelyett inkább a jó dolgokat igyekszem szem előtt tartani: hogy Apának a legparább időszakokban is kell egy kis időt szakítania egy villámfocira a nappaliban, hogy porszívózni együtt is király, hogy a Bogyó és Babóca című mesekönyv bizony nem olvassa el önmagát, a szereplőknek pedig nem lesz maguktól különböző hangja. Szerintem ezek jobban építik majd Ádám személyiségét, mint ha a saját kihagyott ziccereimet vele váltatnám gólra. Ráadásul így sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy őszinte és tiszta kapcsolat lesz majd a miénk.
