Az elmúlt pár hónapban többször jöttem fel az Apublogol oldalára, és böngésztem át az a címlapot. Február óta viszont nem írtam új bejegyzést, mert valahogy nem vitt rá semmi, hogy megosszam a megoszthatatlant. Pedig…
A lustaságon kívül persze millió más okom is volt a hallgatásra: többek között az, hogy Ádám ovis lett, ami rengeteg izgalmat és új kihívást hozott az életünkbe, plusz kiderült, hogy egy biztosnak tűnő és könnyű újságíró melóért nem kellett volna kockára tenni az egészségem. (Ja a stressz és a mérgező emberek nem igazán vannak jó hatással rám, inkább szöget ütnek a koporsómba. Persze egész jó a pajszerem, így mindig én nyerek.) Emellett kiderült az is, hogy apu bipolár zavarral (szerencsére csak enyhe, 2-es típus, de minek skatulyázni) küzd, ami még ígyis rendesen megfűszerezte az elmúlt 3/4 évet.
Na de a magyarázkodás helyett inkább mondjuk, hogy az elmúlt hónapok rengeteg izgalmas témát halmoztak fel bennem, amiket érdemes felvésni ide, az Apublogolra. Hiszen első gyermekes apának lenni továbbra is a világ legkirályabb érzése, mértéktelen büszkeség és öröm. De egy baromi nagy kihívás is egyben. Márpedig Apu ezért blogol (újra).
