Sokszor tapasztalom, hogy ez az Ádám gyerek mintha már négyévesen kamasz lenne. Ellenkezik, mérgelődik, visszabeszél, dacol, mindent megmagyaráz, nem hallgat rám…Én meg bevethetem minden apai szigoromat, minduntalan hatástalanul. Főleg akkor, ha a fegyelmezés kellős közepén random betol valami cukiságot, amiért elnevetem magam, amitől hirtelen visszakerülök a „jófej apa” kalapba. És ilyenkor bár harag semelyikünkben nincs, én mégis elbizonytalanodom abban, hogy valaha fog-e rám hallgatni a saját fiam. Hogy számítani fog-e bármikor, amit mondok neki.
A válasz pedig később mindig az igen lesz!
Hiszen a négyévesek nagyjából úgy működnek, mint az indigó. Szivacsként szívják magukba a különböző viselkedésmintákat, és ha jól tippelem, akkor ilyen tájt alakítják ki a megküzdési stratégiájukat is. Így a felnőttek által kiejtett hangoknak, szavaknak és mondatoknak mindig komoly súlya van! És ha nem is abban a pillanatban, de később biztosan emlékezni fognak arra, ami egy adott szituációban elhangzott. Csakhogy ezt nekünk felnőtteknek bizony ki kell várnunk, ami szülőként nem a legkönnyebb feladat, pláne, ha több gyerek is van a spájzunkban.
Így viselkedj a gyerekkel, hogy megértsen téged
Márpedig én sajnos nem vagyok az az igazán türelmes fajta. És bár ma már tudatosan nem picsogok ezért, de nagyon zavar, hogy Ádám még nem úgy működik, mint a felnőttek. Pontosabban szokatlan, hogy ő még érik, tanul, fejlődik. Hogy amikor mondok valami komolyat, akkor előbb elmotyogja az orra alatt a lényeget, majd ha nem érti, akkor azonnal visszakérdez rá. Hát basszus, mit nem ért rajta, hát mi ő egy 4 éves? – gondolom ilyenkor először magamban, majd rájövök, hogy ezzel nincsen semmi baj. És ha kell, akkor 4-szer is elmagyarázom neki, hogy mit jelent az a valami, amire kíváncsi. (Eddig csak a „zsidókba” tört bele a bicskám, hogy a tudtára adjam, hogy én és ő is azok vagyunk, de ettől még játékból sem vagyunk jók vagy rosszak, egyszerűen csak ott van bennünk és kész.)
Ám vannak szülők akik szinte minden helyzet megoldását abban látják, hogy megpróbálják túlharsogni, túlüvölteni a gyereküket. Ezzel azonban nem lépnek előre, csak hogy a gyerek semmit nem fog fel abból, ami éppen történt. Pontosabban azt igen, hogy apa/anya megint kiabál, akkor biztos így kell majd valakinek elmondanom, ha nem tetszik, amit tesz. Ami később a gyerekben is automatizmussá válik, és a hasonló helyzeteket ugyanúgy fogja kezelni. Azaz a rossz beidegződés generációról generációra száll majd.
Márpedig a szülők és kisgyerekek közötti interakciók kritikusak. Dr. Jessica Mercer Young, pszichológus, kisgyermekszakértő és az Oktatásfejlesztési Központ (EDC) vezető kutatója szerint legalábbis megalapozzák a kicsik későbbi működését, az agyuk felépítését, de elősegítik a nyelvi, társadalmi és érzelmi készségeiket is.
A szakember ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy – akár a gyerek – még a legjobb szándékú szülő vagy nagyszülő is képes hibázni, hiszen senki sem tud 150 százalékot nyújtani a gyermeknevelés összes aspektusában. Young szerint ez nem is baj, hiszen az emberi agyon végzett legújabb neurológiai kutatások megmutatták, hogy hibázni jó dolog. Az agyi aktivitásaink ugyanis jóval a hibáink felismerését követően is fennmaradnak, ami segít elkerülni a jövőbeli hibázást. Azaz a gyerekek által elkövetett tévesztések tanulási lehetőséget jelentenek, melyek különösen előnyösek számukra, hiszen segítségükkel az agyuk növekedni és fejlődni tud.
Szabályok, amiket érdemes követni a gyereknevelés során
Utóbbihoz azonban Young szerint érdemes pár fontos szabályt követni a gyermeknevelés során. Ezek a következők:
Egy gyerek sem tökéletes
Young azt javasolja, hogy a gyereket nevelő szülők/nagyszülők mindig tudassák a gyermekkel, hogy nem probléma, ha hibáznak, hiszen az is a tanulásuk részét képezi. Ezután mutassák magukat sebezhetőnek, mondjanak el egy történetet arról, amikor ők követtek el valamilyen hibát.
Közös gondolkodás
A hibák elfogadása és a nyugalom megőrzése senkit sem tesz megengedő szülővé/nagyszülővé, csupán segít a gyerekekben tudatosítani, hogy igenis hibázhatnak. A csípőből alázás helyett tehát érdemes segíteni a gyermeket abban, hogy átgondolja a hibáját, megkérdezni tőle, hogy mi történt, majd megbeszélni vele, hogy legközelebb mit csináljon másképp.
Stratégia kialakítása
A szülőknek/nagyszülőknek érdemes edzőként, semmint uralkodóként magukra tekinteniük. Így segíthetnek a gyerekeknek megoldásokat vagy módszereket kidolgozni arra, hogy eltakaríthassák maguk körül a rendetlenséget (szó szerint és átvitt értelemben is). Young szerint a problémamegoldás ráadásul alapvető készség, ezért annak korai elsajátítása agyserkentő hatással bír.
Erre képesek a négyéves gyerekek
A négyévesek többsége 14-16 kiló, magasságuk már méterben kifejezhető, és erősen hasonlítanak a szüleikre. Étvágyuk már a felnőtteknek szánt tányér segítségével kifejezhető, szeretnek mozogni (sokat!), energiaszintjük nehezen elégíthető ki. Lassan rádöbben, hogy bizonyos tevékenységeket jobb csapatban végezni, ezért a játékpakolást előszeretettel teszi a szülők segítségétől függővé. A ceruzával ügyesen bánik (nem firkálja össze a falat), megmagyaráz dolgokat.
A négyéves apróságok még szülői felügyeletet igényelnek, és nincsenek abban a helyzetben, hogy egyedül maradjanak, különösen, ha közben még a náluk kisebbekre is “vigyázniuk” kellene. A kicsik találékonysága végtelen, talán épp ezt néhány percet használják ki arra, hogy belekóstoljanak valami olyasmibe, amire egyébként rá sem néznek.
Éppen ezért jobb megoldás, ha a gyereket is magunkkal visszük, bármilyen hosszadalmas vagy fárasztó megoldásnak tűnik így az egész.
