Sok szülő lélegzett fel a héten, hogy véget ért a karácsonyi szünet, így a gyerkőc végre visszatért oda, ahova igazán a hétköznapokban való. Hiszen – bár sokan tagadják –, mi szülők nem vagyunk mindenhatók, így nem tudjuk olyan minőségben lekötni gyereket otthon, mintha a saját sulis/ovis közösségében lenne. De mégis mit tegyünk azért, hogy ne legyen pokol a szünidő, illetve hogyan tereljük vissza a kicsiket az oviba/suliba? A következőkben erre próbálok választ adni.
Ádám jó gyerek, az újdonság erejével ható ovis szünet alatt is az. Bár mostanában már igazi ovis nagyfiúként viselkedik (igazából egy csöppség, akit a levegőben táncoltatva szórakoztatok, miközben ő kisbaba módra pislog, miközben a pokolra kíván vagy nevet), így kezd kinyílni. Bár pár hétig rettegtünk, hogy nem jön majd be neki az ovi, végül mégis megszerette az ottani közösségét, van jópár barátja is. Szerencsére kedvelik.
Azonban merőben más ovisnak lennie, mint amilyen bölcsisnek volt. Nem jó vagy rossz, egyszerűen más. Ahogyan a Békában mondták, a közoktatásban már mások a szabályok: más a szeretet, más a törődés, kevesebb a kommunikáció. Ez pedig látszik is, Ádám egyre önállóbb lesz, elkezdte felépíteni a maga kis életét. Szeptembertől szép fokozatosan elkezdte felfedezni, hogy az életnek és a dolgoknak van eleje, közepe és vége. Elkezdte érdekelni az is, hogy a lányok miért különböznek a fiúktól, hogy a szerelem egy olyan dolog-e, mint amit ő érezhet az anyukája iránt, hogy ő megcsókolhatja-e anyát akkor, amikor szeretné. Vagyis, ha kissé misztikusan akarunk fogalmazni, akkor elkezdett kilépni a határain túlra, illetve elkezdte befogadni az addig számára ismeretlen világot. Ami közben persze a társas kapcsolatait is dinamikusan fejleszti, a négy évesen számára megszerezhető és elérhető tudásanyagot pedig szép lassan magába szívja.
A szünet nem a tanulásról szól
S utóbbi az, amit egy szünet alatt szülőként baromi nehéz pótolni. Tisztában lenni azzal, hogy gyerekünk a mindennapokban mégis hol tart, mennyit akar beengedni a saját világába, hogy egyáltalán mihez kell nyúlnunk, ha fejleszteni szeretnénk. Persze lehet az ovis/iskolás rendszert másolgatni otthon, így az adott napirend szerint kelteni/fektetni/etetni a gyereket, de valami mégis mindig hiányozni fog az így kialakult világból. Főleg, ha random próbálunk meg a gyerekkel foglalkozni, adhoc verseket és énekeket tanítunk neki, már 4-5 évesen az abc-t olvassuk fel neki estimese helyett. Kiváltképp, ha mindezt szünetben tesszük!
Márpedig vannak szülők, akik pont ezt teszik a gyerekükkel. Még alsós voltam, amikor a legjobb barátomnál voltam vendégségben és játszottunk. Majd egyik pillanatról a másikra az anyukája átváltott tanárnőbe (ott tanított a suliban amúgy) és leültetett minket tanulni. És nem ám csak úgy, meg is adta a módját: angollal kezdtünk, így kb minden feladatot megcsináltunk előbb egyedül, majd közösen kijavítottuk őket. Ezután pedig az adott anyagrész szókészletéből szódolgozatot írtunk. Tudni kell, hogy nem voltam jó angolból, Tibi azonban dicséretes 5-ös volt belőle. Így amellett, hogy Gizi néni kretén módon összemért a saját fiával, még meg is alázott azzal, hogy a szódogámra ráírt egy 2-est úgy, hogy nem is tanított! Utólag persze baromi viccesnek tűnik számomra a történet, akkor azonban a negyedik emeletről a pincéig süllyedtem szégyenemben. Ráadásul Gizike nem csak engem alázott meg és fárasztott le, hanem magát is szar helyzetbe hozta, miután többet nem barátkoztam a gyerekével.
S hogy mi a tanulsága a fenti történetnek? Hogy ne fárasszuk le a gyerekünket a tanítási szünet alatt, és ne használjuk el a fölösleges tanulgatással magunkat se. Hisz így nem érünk el mást, mint hogy egy kétségbevonható rendszerben neveljük majd a gyerekünket, emellett már az oktatási szünet legelső napján a plafonon leszünk. Hagyjuk inkább békén a gyerekünket (extrém esetben hagyjuk unatkozni is), és engedjük meg neki, hogy játsszon! Ő ezáltal válik ugyanis képessé arra, hogy felfedezze azt, ami igazán érdekli őt. Persze mindemellett az sem rossz, ha programokat szervezünk neki, esetleg összeeresztjük a barátaival, de semmiképp ne akarjuk feleslegesen leterhelni az agyát.
Ha közeleg a szünet vége
Ha pedig már a szünet végéhez közel járunk, akkor se ültessük le az íróasztal mellé! Inkább szépen fokozatosan vezessük rá a csemeténket arra, hogy mi is vár rá a következő hosszabb időszakban. Ennek a két – szerintem legfontosabb – ökölszabálya pedig a következő:
- Fokozatosan szabjunk kereteket annak, amit a gyerek a hétköznapokban csinál, hogy ne hirtelen kelljen a korlátokkal és szabályokkal teli világba visszacsöppennie. Mire gondolok? Mondjuk fektessük le időben őt és keltsük fel pár perccel korábban reggel. Fontos az is, hogy bizonyos feladatok útján vezessünk rá a szünet előtti ritmusára.
- Adjunk teret a sulira/ovira való érzelmi ráhangolódásnak. Beszélgessünk a gyerekkel ovis témákról, idézzük fel együtt a pozitív élményeket! Ennek srán megbeszélhetjük vele, hogy mik a kedvenc elfoglaltságai és játékai ott, milyen vicces/jó élmények történtek vele, kikkel szeretne újra találkozni.
